(1-13., 15-17.: Vas Zoltán
14.: Viszló Éva)
1. TELEFON BLUES
Ültem és vártam egész délután,
Mikor szólal meg végre már a telefon.
Ültem és vártam egész délután,
Mikor szólal meg végre már a telefon.
Két napja beázott a vonal,
Azóta nincs senkivel kapcsolatom.
Végre csöngött a telefon,
Azt mondták, téves kapcsolás.
Csöngött a telefon,
De azt mondták, téves kapcsolás.
Én asszem, nem is volt téves,
Csak közbe’ biztos meggondolta magát.
Telefon, édes telefon,
Álmomba’ csöngess egy picit.
Telefon, te rohadt telefon,
Álmomba csöngess egy picit.
Az se baj, ha téves,
Talán csak elkommunikálunk reggelig.
2. BLUES VAN
Ejnye, nohát, már ennyi az idő?
Indulni kéne, vár a temető.
Régóta blues van, négy óra húsz van.
Itt ülök én már nyakig a bluesban.
Szebbik öltönyöm felöltöm én,
Kis kerti ásón megcsillan a fény.
Régóta blues van, öt óra húsz van.
Indulni kell már talpig bluesban.
Jaj, de a temető olyan messze van,
Csak itt a parkban elásom magam.
Régóta blues van, hat óra húsz van.
Itt ások én már térdig bluesban.
Szép lett a gödör, beledöglöm én,
Betakar a friss föld, nem zavar a fény.
Régóta blues van, hét óra húsz van.
De rajtam ez már annyira túl van.
3. CÓRESZ RAG
Ha szikkadt kenyered megszeged,
És a bicska levágja a fél kezed,
És közbe’ kiszúrod a fél szemed,
Ez ne szegje még a kedvedet,
Mert aztán jön csak a ráadás,
Az igazi jó kis szórakozás,
A vidám hétvégi kilakoltatás.
De előbb még jönnek a foglalók,
Az áramot, vizet kikapcsolók,
És elvisznek mindent csendesen,
Ha nincs lebetonozva rendesen.
Amihez kedved szottyan, azt teszed,
Hisz most már szabad az életed,
Hát ne szegje senki-semmi a kedvedet.
4. AUGUSZTUS 6. BLUES
Tegnap öt volt, ma meg hat van,
Hatvan kilométer Hatvan.
Mégse jutunk ötről hatra,
Kilátásunk elég gyatra.
Hét lesz holnap, aztán nyolc lesz,
Oj vi slehter glik un córesz.
Kilenc után jön a tíz is,
Fogy a lé, és nő a krízis.
Tizenegy és tizenkettő,
Az lesz még a kizökkentő.
Tizenhárom már a végcél,
Tovább úgyse látsz egy hétnél.
Tegnap öt volt, ma meg hat van,
Akármennyi innen Hatvan,
Úgyse jutunk ötről hatra,
Húzhatunk a büdös francba.
5. BLUESÜGYI HIVATAL
Üdvözöljük, örülünk, hogy hívott,
Ez a Bluesügyi Hivatal.
Ma zárva vagyunk, a hétfő az ilyen,
Ugye, tegnap még hétvége volt.
Próbálja holnap, bár a kedd az szünnap,
Akkor nem talál minket nyitva.
A szerda nem jó, este kupaforduló,
Arra meg készülni kell rendesen.
Csütörtökön valahogy sokan jönnek,
Pedig akkor nincs is félfogadás.
A péntek jobb lesz talán egy fokkal,
Bár akkor nincs senki itt.
De itt van már közel a szombat,
Kezdődik a hétvége megint.
Utazzon el, menjen el valahová,
Önnek is jár az aktív szórakozás.
Vasárnap még az ember is megpihen,
Relaxáljon ön is, hosszú volt a hét.
De már jön a következő, próbálja hétfőn,
Bár akkor mindig zárva tartunk.
6. HATÁROZÓK KÖZÖTT
Vannak elveink is elvileg
Mihez foghatunk ennélfogva
Vehetünk levegőt ha úgy vesszük
Mehetünk tovább hovatovább
Mehetünk tovább hovatovább
Eloldalazva mindamellett
Amin átmehetnénk mindazonáltal
Előttünk áll még mielőtt
Előttünk áll még mielőtt
Túlesünk rajt’ mindenesetre
A végére eljutunk elvégre
Végünk lesz majd végülis
Végünk lesz majd végülis
A nyomunk is eltűnik nyomban
Nemigen leszünk majd képben eképpen
Nem leszünk lények lényegében
7. MONDÉN HANGULAT
Megint csak rámtört ez a mondén hangulat,
Hirtelen rámjött, zsembembe’ fillér sem marad.
Volna egy lépés még tán visszafelé,
De olyan ez az érzés, hogy veszni kell belé.
Föl vagyok dobva, ma már le sem esek talán,
Keresztülszállok ezen a veszett éjszakán.
Dolgozik bennem az a jó kis üzemanyag,
És nem fogy el majd addig, amíg kitart.
Mint kerge birka, körbeforoghatok,
Kitátott szájjal szívhatom az illatot.
Ez kell most épp és frankón semmi más,
Kell egy kis pörgés, kell ez a kis varázs.
Pár centivel csak a járdaszegély fölött,
Nem kopik semmim, ahogy így röpködök.
Át kéne nézni a dolgok túlpartjára még,
Aztán visszajönni, és suttogni: jaj de szép.
Aztán ha majdnem lemerül az aksi már,
Bukófordulóval az ember visszatér.
Nem lesz majd könnyű az akklimatiné,
Mert olyan ez az érzés, hogy veszni kell belé.
8. NEHÉZ NAPOK BLUES
Tegnap belém szorult a szó.
Nem jött ki semmi se.
Belém fagyott az egész,
Csak vártam, mikor olvad kifele.
(Egy hang így szólt:)
“Szedjed össze magad, ember
Arra a kurta időre még!
Ne menjél a falnak, ember!
Mér’ mennél már most szanaszét?
A lábad alatt ott a föld,
A fejed meg ott a nyakadon.
Téged se tarthat vissza semmi
Azokon a nehéz napokon…
(Azt mondom:)
Kapjad össze magad, ember
Arra a kurta időre még!
Ne menjél a falnak, ember!
Mér’ mennél már most szanaszét?
Szorítsad az öklöd össze,
Akkor majd nem remeg úgy.
Kacagj akkor is, ha bőgnél,
S hagyd már ezt az istenverte bluest!
(Szóval azt mondom:)
Ne zuhanjál össze, ember
Arra a kurta időre még!
Ne menjél a falnak, ember,
Mér’ mennél már most szanaszét!”
9. HAJNALI ELMENÉS
Úgy levitt a lift, mintha a föld nyelt volna el.
Kidőltem az ajtón, képen csapott a majdnem-reggel.
Kis gyári hibával lehetett reggelnek eladva,
Muszáj volt nekivágni, átlépni rajta.
Mentem a busz felé, kicsit a lábam remegett.
Csípett az idő, de tudtam, lesz még melegebb.
Meleg lett hirtelen, pedig alig egy pár perc telt el,
Én mégis fáztam, valahogy ilyen volt ez a reggel.
Néztem a házat, valami nagyon ottmaradt,
Nehezen megmondhatómat rejtették a falak.
Fenékig kikortyoltam a mosolyt, amit kaptam,
De ettől épp nem lettem kisebb zavarban.
A darabolós gyilkos ha most a lelkembe nézne,
Sikítana jó nagyot, és jó útra térne.
Sötét van itt benn, én is úgy eltévedek,
Körülfutom inkább, csak úgy kocogás helyett.
10. KÉSES
Nekem se könnyű, azt tudhatom rég.
Belőlem is csak úgy dől a hülyeség.
De most valami más is kiakadt,
Valami úgy fúrja az oldalamat.
Tudom, miért…
Valaki forgatja bennem a kést.
Csak a vér össze ne kenje,
Ahogy forgatja bennem a kést.
Mi ez a hang, én föl nem fogom ésszel.
A mániám mono, a képzetem kényszer.
Hangot hallok, ami nem az enyém,
Nem az én hangom, és nem az én zeném,
De szép…
Valaki forgatja bennem a kést.
Csak a penge el ne törjön,
Ahogy forgatja bennem a kést.
Na most mi jobb, hogyha nevetek, vagy ha sírok,
Vagy ha kiszököm magamból, és futok, ahogy bírok,
Vagy ha megállok itt a falnak dőlve?
Ami szétgurult, azt csak én szedhetem össze.
Ennyi, kész…
Valaki forgatja bennem a kést.
Csak a csuklója ki ne menjen,
Ahogy forgatja bennem a kést.
11. HÓPIROSKA ÉS A NEGYVEN FARKAS
Ki ivott a cipőcskémből?
Ki evett a nagymamából?
Jó, most az egyszer még ez elment,
De ebből nem csinálunk rendszert!
Ki vitt be az erdőcskébe?
Ki hajolt a vesszőcskémre?
Jó, most az egyszer még ez elment,
De ebből nem csinálunk rendszert!
Ki terült az asztalkámra?
Ki dögölt az ágyacskámba?
Jó, most az egyszer még ez elment,
De ebből nem csinálunk rendszert!
12. VAN AZ ÚGY
Van az úgy, van úgy néha,
Hogy befúj a szél az ablakon.
Van az úgy, van úgy néha,
Hogy nincs mit mondanom.
És olyan is, olyan is van, igen,
Hogy beszáll a gép az ablakon.
Ilyenkor van az úgy,
Hogy nincs mit mondanom.
Ne haragudj ilyenkor,
Nem neked szól ez az egész,
Csak, tudod, néha szétnéz az ember,
S olyankor meg-megáll a józan ész.
Meg-megáll, kapkodja a levegőt,
S rázza a fejét a dolgokon.
Hát ilyeneket csinál a józan ész,
Amikor nincs mit mondanom.
13. DURVA VILÁG, DURVA ÉLET
Lépek az utcán merengve,
Ujjak nyúlnak a zsebembe.
Cipőmből eltűnt a zokni,
Nem könnyű, de meg kell szokni.
Drinkbár előtt elidőznék,
Keresztapu mögül őr néz.
Remélem, már elég fáradt,
S nem ereszt belém egy tárat.
Durva világ, durva élet,
Mitől tudsz oly édes lenni, mint a méreg?
Durva világ, durva élet,
Senki mással nem cserélek.
Vörösen száll le az alkony,
Volvót kötnek el a sarkon.
Lány kérdi, hogy nincs-e kedvem.
Mit is kéne most felelnem?
Hazamegyek, megy a tévé,
Minden hatalom a képé.
Van képük a gengsztereknek,
Mosolyogva integetnek.
Durva világ, durva élet…
Este van már, késő este,
Sötétség ül Budapestre.
Ablak alatt megy az üzlet,
Pilláim elnehezülnek.
Álmomban az utcát járom,
Géppisztoly lóg minden vállon.
Néha jön a jard, hogy szétüt,
Akkor ezt is megbeszéltük.
Durva világ, durva élet…
14. AZÓTA
Azóta konganak a falak körülöttem,
A lépéseim kopognak mögöttem.
Az éveimbe mások ki-bejárnak,
Hiába, már csak egy ruhát találnak.
Azóta futok, egyre futok, meg nem állok,
Kint beton vagyok, de belül egyre mállok,
Míg egyszer engem is majd ellep a világos,
Kiszürkülök szépen, mint a város.
De addig behúzom a tarkóm, szembenézek,
Egész nap az élőkkel beszélek.
Ez egy kedves, vendégszerető nép,
Lehet, hogy egy picit maradok még.
Csak muszáj futni, egyre futni, egyre jobban,
Hogy alattam az út is összeroppan.
Ha lassítok, a sorok szétcsorognak,
A lépéseim mögöttem kopognak.
De addig behúzom a tarkóm, szembenézek,
Egész nap az élőkkel beszélek.
Ez egy kedves, vendégszerető nép,
Lehet, hogy egy picit maradok még.
15. MINTA
Mint a borjú, ahogy az új kapura bámul
Büszke-bárgyú-bambán, míg a kapu rádűl.
Vigyorgó vámpír, ha otthagyja a fogát,
Szeretem, mint a szódás a lovát.
Mint a kályha, melyből kifogyott a szén,
Motyogom magam elé csak én: faszén.
Suttogom egyre csak, hogy eddig s ne tovább,
Aztán meg úgy követem, mint a szódás a lovát.
Didergő macska a forró háztetőt,
Öreg a dugipénzt a stelázsi mögött,
Részeg a kulcsot, a kulcs meg a lyukát,
Úgy keresem, mint a szódás a lovát.
Karón a varjú a karórája nélkül,
Réved az égre, hogy az ég is belekékül.
Létrecsalva várom egyre a csodát,
Úgy várom én, mint a szódás a lovát.
Mint a vonalkód, amely szégyelli az árat,
Egyenes vonalba szűkülnek a szájak,
A selyemzsinór végül kötélnek állt,
Feszülten figyelem, mint a szódás a lovát.
Mint a borjú, ahogy az új kapura bámul
Büszke-bárgyú-bambán, míg a kapu rádűl.
Ne haragudj rám, ahogy én se rád,
Szerettelek, mint a szódás a lovát.
16. NEGYVENNÉGY
Antennák, ha hozzám érnek,
Csiklandoznak, nevetgélnek.
Lehet bizseregni tőlük,
Lehet kitérni előlük.
Ki nem térnék egyelőre,
Ahogy megyek így előre.
Táska fülét úgy markolva,
Sima járdán megbotolva.
Vonatok ha mennek, jönnek,
Soha vissza nem köszönnek.
Van még hova menni mára,
Át egy másik állomásra.
Táskafülbe kapaszkodva,
Egyenesen bukdácsolva,
Ez a gyermekkor a végső,
Félmosollyal arcra égő.
Kapualjak mellett menve,
Tompa zajjal a fülembe’.
Mosolyogva, alig félve,
Néha mégis hátranézve,
Ismerős már ez az utca,
Kapualja, széle-hossza.
Sokszor végigmentem rajta,
Sokszor végignéztem rajta.
Negyvennégy az évek száma,
Ennyi lettem éppen mára.
Ez a nap is, mint a többi,
Nem kell mindent megköszönni.
Határátlépő időben
Lenne mit megbánni bőven.
Határon áthozva ennyit
Nem is kell megbánni semmit.
17. HASZNOS ÁLLAT
Lehúzzák a bőröm,
Kitesznek a polcra.
Kimérik a húsom,
Megvesznek kilóra.
Fülem és az orrom
Kocsonyába rejtve,
Kezem és a lábam
Jó nehéz levesbe.
Szívem és a májam,
Tüdőm és a többi,
Minden, ami belsőm,
Megy a gázra főni.
Kisütik a zsírom,
Jó kenyérre kenni.
Hasznos vagyok, érzem,
Nem vész kárba semmi.