Végy egy angyalkát, skalpold meg, és bongyor fürtjeit színezd be ezüsttel. Végy egy jetit (csúfságos havasi ember), s emeld ki belőle hosszan lógatott kezeit és öles, ütemes járását. Végy egy bűnbánattal teli angol szettert, és biggyessz az orrára egy kerek szemüveget. Mindezekből némi génmutációval súlyosbítva kijön Vas Zoli.

Ki is ő tulajdonképpen? Egy napon született Auguste Rodinnel, Szun Jat-szennel, de Neil Younggal és Nadia Comaneci-csel is. Huszonöt évvel később, hogy Trockijt kizárták a Szovjetunió Kommunista Pártjából, és 49 évvel azelőtt, hogy az afgán tálibok feladták Kabult az amerikai inváziós csapatok közeledtére. (Forrás: www.wikipediga.org.)

Alanyi, tárgyi, részes, néha elöljáró (mint szívszőrtelenítésre is itt-ott megérő szerkesztő), egy kicsit birtokos (az ezerszer áldott nyolcadikban), de mindig (állapot)határozó költő, egykor learikus (Bori, Vera, Eszter), de ma már eme állapotból kivezette őt Ábel – a rengetegbe.

Ki az a Vas Zoli? Ő a Hivatalnok ott, ahol hív a Dalnok, és megsüvegeli a bluest, dekoltázs nélkül. Divatfi, akinek fejfedőszállítói címéért térden állva könyörög Frank London és Joe Zawinul, de Fidel Castro is szívesen lecserélné agyonmosott olajzöld uniformisát az ő sóska árnyalatú dzsekijére. Közben pengeszavakat penget, olyankoat, hogy a Fal adja a másikat (berlini, sirató, kínai, spanyol, borsós, hang, nem kívánt törlendő…), mi pedig röhögünk, holott, mint már annyiszor, megint saját magunkon röhögtünk, de legalább nyomában szállhat az ige, amely nem csak kezdetben vala. Esetleg eltöprengünk, és álmunkban utórengünk egy picit.

Vas Zoli túllép a mai kocsmán (hol vannak már a régi bisztrók osztályon aluli vendégeikkel?), a füstbe ment Terven (inkább a pipa, a tajtéktól a víziig, pedig a csibuknak semmi sem drága), és bocsánatot sem kér, hogy él, virul és dalol. Tudjuk, hogy csak azért…

Göbölyös N. László